id Szoboszlay Péter

édesapa

Balázs Béla-díjas animációs filmrendező

született 1937.

Megtisztelő és boldogsággal tölt el, hogy – 85. születésnapi ajándékul – három gyermekem meghívott egy közös grafikai kiállításra, ami az Alma a fájától … a 4 Szoboszlay címet viseli.  
És én örömmel, de ugyanakkor a szokásos kétségekkel vágtam bele ebbe a nagy kalandba. Ugyanis elsősorban mozgóképkészítőnek tartom magam, egy olyan rajzoló, képekben gondolkodó és önmagát képekben kifejező embernek, aki mindig sok-sok száz, ezer képben, a képek állandó mozgásában, változásában, valamilyen „mozgókép folyamatban” gondolkodik. Soha nem egy képben!
És bizony nem könnyű a munkásságom rengeteg képéből kiválasztani a kiállíthatót, a közszemlére tehetőt.

Életem és munkásságom 1961-től kapcsolódik szorosan össze az animációs filmmel, amikor is friss belsőépítész diplomával elszegődtem a Pannónia Filmstúdió rajzfilmosztályára, grafikai tervezőnek.
Néhány évig Peti c. sorozat és más reklámfilmek háttereit csináltam Macskássy Gyula mellett, akit az első és legfontosabb rajzfilmes mesteremnek tartok. A mellette töltött idő életreszólóan meghatározta és összekapcsolta az érdeklődésemet és a munkásságomat az animációs filmmel.

Első, önállóan rendezett rajzfilmem, a
HA ÉN FELNŐTT VOLNÉK (1966) még hozott anyagból készült. Görgey Gábor dramaturg kínált meg Janikovszky Éva azonos című gyerekkönyvével, s a filmcsinálás lehetőségével.
Első igazi, szerzői filmemnek azonban mégis az AKI BÚJT, BÚJT! (1968) címűt tartom, amely az apasággal való birkózásból, annak az érzésnek a felismeréséből született, hogy mennyire nem tudok játszani a fiammal.

Filmkészítőként, rendezőként, az ún. egyedi művészfilmeken (AKI BÚJT, BÚJT; SÓS LÖTTY; REND A HÁZBAN; HÉ,TE!; HOGYAN KERÜL ESZTER AZ ASZTALRA; stb.) kívül, készítettem; reklám- (GELKA, stb.) felvilágosító- (EGY CSEPP VÉR, MI AZ ILLEDELEM?! stb.) ismeretterjesztő-filmeket (100 ÉVE TÖRTÉNT I-II. sorozat) , oktatófilmeket (SOZIALE MARKT-WIRTSCHAFT - SZOCIÁLIS PIACGAZDASÁG ),TV műsor szignálokat.(ISKOLA TV), animációs főcímeket (A HAMIS IZABELLA), animációs film betéteket (GYULA VITÉZ TÉLEN-NYÁRON).
De próbálkoztam a dokumentumfilm készítéssel (MASZKOK, LOVAK, SZEKEREK), valamint a fílmműfajok, az animáció és a natúr mozgókép kombinálásával is (NA BUMM!; SZENT MIHÁLY-NAPI JÁTÉKOK, JÁTÉK-KLIP,stb.).
Forgatókönyvíró társa voltam (Jankovics Marcellal, Szabó Sipos Tamással) Jankovics Marcell: JÁNOS VIZTÉZ c. (1973) egészestés rajzfilmjének.

1977-ben jelent meg RAJZFILM c. könyvem a Corvina Kiadó (Műhelytitkok sorozat) gondozásában.
Grafikusként terveztem plakátokat, emblémákat, színházi díszletet, készítettem könyvillusztrációkat.
Kiállításaim voltak: Cakovecben, Zágrábban, Debrecenben, Kecskeméten.
1972-től veszek részt az animációsfilm szakmai oktatásában (Magyar Iparművészeti Főiskola, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Kubai Televízió Animációs Stúdiója - Havanna, YLE-Televízió -Helsinki és Tampere, Képzőművészeti Főiskola - Stuttgart, Képző- és Iparművészeti Főiskola – Reykjavik, Izland.)
1998-ban alapítottam a KÉPRŐL KÉPRE animációsfilm műhelyt (Kecskeméti Ifjúsági Otthon) amelynek kreatív foglalkozásain közel 200, 10-16 éves gyerek ismerkedett az animációs film különböző technikáival, s hozta létre hosszabb rövidebb filmecskéjét.

2002-től vezetek hazai és nemzetközi animációs workshopokat gyerekeknek.
1981-től élek Kecskeméten, ahol a Pannónia Filmstúdió kecskeméti animációs műtermének (1993-tólKecskemétfilm Kft.) vagyok a rendezője.
Fesztivál Díjak: Miskolc, Szolnok, Kecskemét, Thessaloniki, Chicago, Oberhausen, Kairó, Antalya.
Zsűritag voltam Várnában, Hirosimában, Kecskeméten.
Életmű kiállításom volt Kecskeméten (a KAFF/2005 kísérő programjaként)
Utolsó filmem 2013-ben készült el GYEREKEK VÖRÖS TÁJBAN címmel. A 8 perces animációs filmet a devecseri Gárdonyi Géza Általános Iskola tanulóinak együttműködésével készítettem, aki átélték a 2010-es vörösiszap-katasztrófát
1984-ben Balázs Béla-díjjal, 2010-ben Életműdíjjal és Macskássy Katalin-emlékdíjjal tüntettek ki.