Kezdődjön a történet

Történetek, érdekesség a Vörösmarty téri adventi vásár ideje alatt 2022-ben

Első mese / First tale

2022. November 23.
Mindaz amit látsz, és ami mögötte van

Ha meglátogatsz a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban, akkor egy igencsak merész színvilágú kitelepülést láthatsz tőlem.

olyan természetesnek tünhet, pedig  ennek is története van és rengeteg gondolkodás és munka van mögötte, amíg ide eljutottam.
2 évnyi részvétel után a Vörösmarty téren, ahol a Giranelli céggel megosztva béreltünk házat, jutottam el arra az elhatározásra, hogy itt az ideje önállósodni ésegyedül kipakolni a portékáimat és képviselni mindazt amit a művészetem mutat. 2019-ben a Bazilikai adventnél kaptam egy fantasztikus helyet. Ide vettem ezt a ráépítményt, ami rásimul a faházra és zárható. Ennek a legnagyobb előnye, hogy egyszer kell berendezni és  nem kell minden nap ki és bepakolni az árukat. Így legalább napi 1 órát spórolok meg ami a 10-11 órás nyitvatartás mellett kemény kihívás lenne.
A ráépítmény zárható előlapjai lehajthatók, és lenyitva, a ház szoknyarészét adják.
Az én házelőm specialitása, hogy levágott sarokkal kértem. Így 2 előlap helyett 3 db van amik öszhatásában finomabb lett az építmény, és közvetlenebbül mutatja portékáimat.
sikerült egy olyan színt találni ami messziről észrevehető és kiemeli a képeimet, valamint díszíthető kedvemre. 

2. Mese / 2. Tale - Mi fér bele egy bögrébe

Csak egy bögre volt. De hogy mi minden fér bele az el se tudtam képzelni.

A pár helyen megjelenő grafikám előtt :-) foto: egy jó kép rólad

Az úgy kezdődött, hogy 2018 őszén elindultam aláírni a második karácsonyi vásárom szerződését a Vörösmarty téri Adventi vásárraA szerződéskötésnél megkérdezték, hogy hogy tetszenek a vásárra tervezett bögre tervek. elmondtam a véleményemet, mire megkérdezték hogy nem terveznek-e én is grafikai tervet a vásár bögrejére. Megrajzoltam amit gondoltam, a vásár felülnézeti képét és a környéken lévő budapesti jellegzetességeket.

Kapásból elfogadták a tervemet, Sőt azt a visszajelzést kaptam, hogy a teljes vezetőségnek tetszett.Így hát a második karácsonyi vásáromnál már én tervezhettem a vásár forralt Boros bögréjét Róth Anikó mellett (lásd fotokón lejjebb).

Madarat lehetett fogatni velem, és alig vártam hogy elkezdődjön a vásár és kezembe vehessem a bögrémet. Jut eszembe, még annyi történt hogy a szervezők megkérdezték hogy nem probléma-e egy-két helyen használják a grafikámat…..Hát persze válaszoltam

Eltelt egy hónap és elkezdődött a vásár. Nagyon kíváncsi voltam mind a bögrével, maa maa mind arra, hogy hol használták fel a grafikának még.

Nagyon kíváncsi voltam mind a bögrére, mind arra, hogy hol használták fel a grafikámat. Amikor kiértem a vásárra, leesett az állam. 

Konkrétan a grafikámmal volt  körbe tapétázva az egész vásár végig, az egész területén.

Teljes megrökönyödésemet, az a gondolat követte, hogy milyen jó dolog ez.
konkrétan a teljes arculatát én terveztem így a karácsonyi vásárnak, ami egy élő reklám felületként prezentált engem a vásár ideje alatt.

Mekkora megtisztelő királyság ez.
Maximálisan sikerült a magam javára fordítani ezt az előnyömet.
Több riport és sajtómegjelenés is lett belőle.

Az alábbi képeken láthatóak a vásári hangulatok, a bögrém és grafikám.

3. Mese / 3. Tale - Post Covid hatások  - a legjobb értelemben

2022. November 29.
Mozartkugeln és a Covid

Mozartkugeln volt gyermekkorom kedvenc ritkaságszámba menő bon-bonja, otthon sosem volt, csak ha a gazdag ismerősökhöz mentünk, kaphattunk egy-egy szemet. Nem  tudhatta ezt az a nagyon kedvesen mosolygó hölgy aki pár napja meglepett egy nagy zacskónyi bon-bonnal a mennyei csemegéből.

Merthogy így volt, és bevallom nagyon zavarban jöttem, mert ismertem az arcát, de nem jöttem rá honnan.
Kiderült, 3 éve jól ismerjük egymást, csak még nem találkoztunk, a Facebookon szervezett alkotói közösségemen kívül.
Nagyon megörültem, és rögtön beugrott, hogy Ausztriában él. Onnan érkezett, a Mozartkugeln, amivel nagyon meglepett :-)


Vannak ilyen találkozások, nincs is benne semmi különös, de nézzük meg, honnan is eredt ez, és hogy jön ehhez a Covid.
Hátha így találunk benne különlegességet.

2020 tavaszán a Covid járvány kezdetekor elvesztettem a munkám és szinte minden lehetőséget amit addig építettem. Amíg sokan a kétségbeeséstől lebénultak; éreztem, hogy valamit tennem kell, valami többet, plusszat amivel kimozdulok ebből a lehetetlen helyzetből. Azt tudtam, hogy megélhetésemet nem tudom azonnal visszaszerezni és pillanatnyilag nincs mit tenni várni kell.
Arra jutottam, hogy olyan sok csodát kaptam az életemtől, gondoltam ideje visszaadnom belőle valamit. Mivel ebben az időszakban egy roppant védett, családias és inspiratív környezetben élhettem - amiért mindig is hálás leszek- így a belső hang azt súgta, hogy tartsak egy hónapon keresztül minden nap online felületen rajzórát a Covidban otthon ragadt, elszigetelt embereknek.
Nagyon élveztem ezt a kihívást, ami nekem is rendszert és biztonságot vitt a napjaimba, látva mennyien igénylitek ezt. A visszajelzések alapján sok örömet okoztak a felvételek, és nektek is reményt adtak abban a nehéz, bizonytalan időszakban.

Így hát 30 napig minden nap reggel 10-kor bejelentkeztem és a háztartásban található tárgyakat, részleteket rajzoltam le, magyarázva mit csinálok.
Döbbenetes volt mennyien reagáltak erre, és látván, hogy az otthon ragadt embereknek egy biztos, pont lehetett ez a bejelentkezés, fantasztikus erőt és lendületet kaptam az újabb és újabb rajzórák megtartásához.
Az órák mellett egy zárt csoportot is csináltam, ahová a résztvevők megmutathatták, mi rajzoltak. Én meg próbáltam mindet kommentelni, de hála Istennek annyi rajz készült, hogy képtelenség volt mindenre válaszolni.
Csodálatos volt visszaolvasni a sok köszönő kommentet a 30 nap végén.
Ha szeretnéd megnézni az említett online rajzórák élő bejelentkezéseit és tanulni tőlem rajzolni, most megteheted az alábbi linken, vagy a képekre kattintva.