Rajztanfolyam a biztos képalkotáshoz
1.szint, 2. lecke alapozó gyakorlati feladatok


Ebben a leckében gyakorlunk és megalapozzuk az 1.szint második leckéjét.Az előző leckében több kompozíciós szabály alapot mutattam be, amik használatával tökéletesítheted a képalkotásodat. Ezek a sémák, olyan évezredekre visszanyúló szabályokra mutatnak amik, az élet minden területén is felfedezhetőek. Kezdve egy hópihe tökéletes kristályszerkezetétől, a virágok tökéletes felépítéséig, a természet alkotta lélegzetelállító csodákig, amik ihletet adtak az emberkéz alkotta kreálmányoknak. Ha megnézitek az általam képviselt képalkotó stílust, láthatjátok, hogy a perspepktikus térábrázolás jellemző a képeimre. Városképeket, hangulatokat rajzolok. Az alapot minden képemnél a szerkezet adja meg, ami a komponálás után a perspektivikus felépítést igényel. Ebből próbálok átadni most egy eszenciát. Az épületek dinamikája, arányai, harmóniája is mind-mind szabályokra épülnek, ugyanolyan kompozíciót igényelnek mint egy rajz, vagy festmény. És ahogy az épületeket is megszerkesztik, úgy a perspektívikus ábrázolást is meg kell szerkesztenünk. Így mondhatni mindegy, milyen szinten vagy a rajzolás terén, ha megtanulod az alapfogásokat, kellő gyakorlás után működni fog.

Kezdhetjük? Elő a papírt és a ceruzát!

Praktikus ötlet, hogy először nézd meg a videókat egyszer. Érdemes csak utána, második nézésre  elővenni ceruzát és papírt, hogy menet közben rajzoljál, gyakoroljál.  Mielőtt lerajzolunk egy képet, tanulmányozd és figyeld meg a részleteket a nagy egységben.
Engedd, hogy a világ térbeli dimenziói megelevenedjenek a rajzaidon! A perspektíva a művészetben az a varázslatos eszköz, amely lehetővé teszi, hogy létrehozz hihetetlenül valósághű és mély hatású képeket. Tanulj meg perspektívát alkalmazni és megnyílik előtted egy új dimenzió, ahol a tárgyak és a terek harmóniában találkoznak. Hozd létre a valóság illúzióját, és szabadon engedd, hogy képeid mélységbe repítsenek.
Az alap mértani formák értelmezése és rajzolását láthatod itt. A gömb szerkesztése

Gömböt és hengert, valamint bármely testet akár ki lehet szerkeszteni perspektívikus ábrázolással

Itt a hasáb szerkesztését mutatom meg 2 pontos perspektíva használatával

Gyakorlati feladatok

Az alábbi feladatok mind mind tartalmaznak perspektivikus szerkesztéseket amiben az alapformákat elemezzük és szerkesztjük ki.
Ezek az építőkövek, amelyek összekapcsolják a művészetet a matematikával és a harmóniával. A kockológia egy titokzatos rendszer, amely lehetővé teszi számodra, hogy a tér és az arányok mestere legyél. Fedezd fel a vonalak és a formák összefonódását, és láthatod, hogy hogyan épül fel a művészeti alkotások alapja. A kockológia segít neked, hogy pontos és precíz munkát végezz, hogy az alkotásaidban egyensúly és harmónia uralkodjon. Hozz létre struktúrákat és értelmezhető kompozíciókat, és éld át a művészi folyamat szépségét a kockológia segítségével.

Pár ötlet

Az alábbi filmeknél érdemes egy képernyőfotót csinálni a modellekről, vagy egy hasonló tárgyat választani az otthonodban. Mindössze ceruza és papír kell, kitartás és gyakorlás. A felvételek 2020ban készültek a Covid alatt, amikor az emberek otthon ragadtak és hirtelen rengeteg idejük lett. Az ő segítségükre találtam ki online 30 napos rajzkihívásomat.

Kompozíciós gyakorlatok újból

Ismétlés a tudás alapja.
Az alábbi videóban bemutatok pár kompozíciós képfelosztást, és rajzolok is hozzájuk képet, hogy könnyebben megértsétek a képkomponálás lehetőségeit.

A lecke összefoglalója: perspektíva és kockológia

Ebben a videoban bemutatom a perspektíva használatával az alaptestek szerkesztését. Megmutatom, hogy épül fel egy városkép, perspetívikus nézetben, az alap mértani testeket használva szerkezetnek.

Feladat: próbáld meg te is lerajzolni ezt a stilizált városképet, vagy bármilyen hasonló kompozíciót perspektívikus szerkesztéssel.

Itt a lecke vége, a folytatáshoz nyomd meg a következő lecke gombot.

Remélem tetszett a lecke, elgondolkoztatott, és közelebb kerültél a megértéshez.
Kérlek gyakorold a tér, kockológia, perspektíva megértését, és egyes kompozíciókat nézve, rajzold le őket hasonlóan mint itt én. 
Menni fog? Hidd el menni fog!
Örömmel várom visszajelzésed a rajzkurzussal kapcsolatban