Művészet az otthonodban
Az elmúlt évek olyan kihívások elé állítottak, amik megmutatták, hogy művészetemnek rengeteg megnyilvánulási lehetősége van a lakberendezésben is.
Pár éve a belvárosban kértek fel pár üzlet dekorálására. Ekkor még szabad kézzel estem neki az óriási felületeknek és szerkesztettem, rajzoltam a helyszínen a falra, vagy táblára az előre megtervezett komporzíciókat. Legyen az kávékínálat, hamburger, vagy fagylalt, mind formát öltöttek a kezeim közül.
Ezek a megoldások az otthonodban is remekül mutatnak, egy különleges képi világot adva életed legfontosabb helyszínének.
A következő megbízás egy cégér és egy barceloniai üzlet bejáratának festése volt.
Ezekután visszatértem a kissebb méretű képeim festésére, és ezekkel komponáltam tele az otthoni belső tereket. Számtalan lehetőség adódott. Ahány ház, annyi lehetőség nyílik.
Már már hiányozni kezdett a felfestés amikor a MOLO stúdió felkért két belsőépítészeti dekorációs feladatra. Mindkét esetben a terek összhangulatát és színeit kellett átvinnem festményeimre. Budapest első török éttermének VIP termébe kellett egy szőnyeget festenem a plafonra, Kedvesemmel csináltuk végig ezt a pár hónapos kihívást, és miközben haladtunk, az étterem berendezése is épült körülöttünk. A freskó kikevert falfestékkel készült kézzel és sablonokkal felhelyezve a plafonra. 36nm es felületről beszélünk.
A másik megbízás egy jóval nagyobb projekt volt. Több mint 100 nmes falfelületet kellett beborítani festményeimmel. Ha kézzel festem, közel eg yév kellett volna hozzá, de hála a technikai fejlődésnek nagy méretű képeimet sikerült óriás méretben digitalizálni, majd feldolgozni, hogy a Tapétagyár segítségével kinyomtassák, és felkerüljön. a falra. A belsőépítésszel együtt dolgozva,csodás összhang és harmónia keletkezett a dekorált üzletben.
Nincs már lehetethen és tényleg csak a képzelet szabhat határt otthonod csodává alakításához.
Segíthetek?