Jó úton vagyok!
2015. karácsonyán kaptam bátyámtól az első igazi, minőségi papírú, keménykötéses, és zsebben is elférő sketchbookomat, azzal az üzenettel, hogy rajzoljam tele ezt a füzetet és kapok újabbakat is.

Már egy éve éltem ekkor a belvárosban, és jártam annak utcáit, és különböző neves helyeit, hogy megtaláljam mit is keresek itt.
Ez az ajándék nagyban segített ebben. Kérlek hallgassátok meg ezt a történetem.
Nagyon szeretem a szép igényes dolgokat!
Pláne ha az egy könyv/füzet üres lapokkal, amik csak úgy várják, hogy telerajzoljam őket.
Karácsony után kiugrottam a városba, és a Wesselényi utcán járva épp a téli lapos napsütés volt az ami megihletett. Abban a pillanatban elő is kaptam a gyönyörű sketchbookomat és tustollal rajzolni kezdtem bele a mínusz 10 fokban. Nagyon élveztem az egész folyamatot az első 2 percben, amikor is kezdtem odafagyni, és az egész szituáció roppant kényelmetlenné vált.
Kikapcsoltam az addig gondos méregetős, megfontolt rajzolásomat és 10 perc alatt megrajzoltam a képet. Meg sem néztem amíg fel nem melegedtem végre újra a közeli Massolit kávézóban.
Ekkor vettem észre, hogy ez a rajz pont így jó!
Ennyi kellett hát, hogy az azóta nagy gyakorlatot szerzett villámgyors budapesti rajzaim/sketcheim megkapják a kezdő lökést.

Ezután sketchbook sketchbookot követett, mint egy krónikásként igyekeztem Budapest izgalmas életét lerajzolni.

Miután telerajzoltam mindezeket a füzeteket és a budapesti képeimből elkezdtem kifejleszteni saját budapesti ajándéktárgyaimat, ajánlotta fel ismét bátyám, hogy a képeimből legyártat ugyanilyen formátumú keménykötéses sketchbookokat.

Ez már magában is csodával határos volt, hogy megszülethetett a legszebb termékem.
Nagy örömmel mutattam mindenkinek, aki a vásárokban a árusító helyemhez jött és meséltem el a vázlatfüzetek történetét.
Nekem ez egy csodás folyamat következő lépcsője volt, hogy mindazok akikhez eljut ez a sketchbook és használják, általam is inspirálva legyenek és rajzoljanak, mint egykor én is bátyám által.
És a történetnek nincs vége!
Majdnem elfogyott mind a 45 db mikor felkeresett Murai Gabriella az Europapier magyarországi képviseletétől. Mivel látta, hogy a kiadvány az ő általuk forgalmazott GardaPat13 Klassica papírral készült, és mivel egy roppant igényes minőségi termék született, gondolta ki az ötletét, hogy dolgozzunk együtt.
Így született meg a keményfedeles sketchbookjaim következő generációja, immár 5 borítóval a Budapest Collection képeivel.
A beloldalon és a hátlap beloldalán is budapesti képeim szerepelnek.

A termékeket május végétől tudjátok majd elérni a webshopomban.
http://szoboszlayandras.com/store/product/kem%C3%A9nyfedeles-jegyzetk%C3%B6nyv-budapestr%C5%91l
És a történetnek nincs vége.
Május 9-én volt az Europapier szakmai reggelije, ahol a Garda papírgyár kereskedelmi igazgatója Allessandro Nardelli adott elő, és ahol a résztvevők ajándékcsomagjaiba került ez a sketchbook is. Mint azt írtam, a papírt az ő papírgyára gyártotta, így tökéletesen illeszkedett ez az alkalomhoz.

Így találtam ki, hogy az egyik frissen készült sketchbookba lerajzolom az embert,akinek a gyára adta a papírt, hogy elkészülhessen ez a csodálatos sketchbook sorozat.

Végtelenül hálás vagyok bátyámnak, Murai Gabinak és Alessandro Nardelli úrnak, hogy ez a csoda megtörténhetett, és annyi pozitív visszaigazolás után itt az új bizonyítéka annak, hogy jó úton vagyok!
Köszönöm!