Életed legszebb pillanata a festményemen.

Elég merész vállalkozásra adtam a fejemet 2017 nyarán, amikor elvállaltam egy ifjú pár felkérését, hogy jöjjek el és rajzoljak az esküvőjükön. Mivel előtte két éven keresztül a Budapest belvárosi élet legmeghatározóbb pillanatait, koncerteket, kávéház életeket jeleneteket rajzoltam mindig a helyszínen élőben, bátran elvállaltam ezt a kihívást.
A megadott napon a Budai-vár legszebb teraszára, a Nemzeti Galéria elé voltam hivatalos, ahol a a szertartás zajlott. A hangulat, az időjárás, és a helyszín is tökéletes volt. A bevallom így hivatalos keretek között nagyon izgultam, de kifejezetten jó kép készült a pillanat varázsa alatt.Az este folyamán még több képet is készítettem, hogy a hely és az esemény hangulatát megörökítsem. Másnap az Operaház teraszán volt még egy búcsú találkozó, Ahol szintén jelen lehettem. Mindent dokumentál szépen kiemelve a számomra legizgalmasabb kompozíciókat, bele komponálva a családtagokat és természetesen az ifjú párt. A képeket egy nappal később adtam át, És ott ébredtem rá, hogy milyen fontos dolgot tettem. Az ifjú pár végtelenül meghatódott és könnyek között, hatalmas öleléssel köszöntek meg amúgy a munkámat.
Bevallom én is majdnem elsírtam magam. Nagyon jó érzés fogott el, hiszen tudtam hogy ennek a párnak a falát fogja díszíteni a képem, és akárhányszor ránéznek, mindig az a fantasztikus pillanat elevenedik majd fel bennük. Ez a felkérés és a remek fogadtatás adta meg a kezdőlökést, hogy ezzel foglalkozzam a mai napig is.
Én szeretem az élet szép és meghitt pillanatait, amikor mindenki örül a és tényleg csak egy dologra, a boldogság ra koncentrálnak. Nagyon örülök hogy rátaláltam erre a kifejezési formára, és azóta is csinálom, fejlesztem. Íme pár kép az elmúlt évek legjobb felkéréseiből.

Esküvői élő rajzolásról, vagy ahogy angolul mondanánk live sketch, event sketch, vagy wedding sketchről kevesen hallhattatok, hiszen nem elterjedt Magyarországon kevesen foglalkozunk ezzel. A lényege, hogy a rendezvényen élőben, készülnek el egy vagy több képek. Az évek alatt több dologgal kisérleteztem sikeresen. Legnépszerűbb felkérés, az esküvőn, a szertartás meghitt pillanatának az ábrázolása. Ez egy olyan nagyméretű (B3 méretű) pillanatkép ami elég sokáig készül és az esküvői szertartás pillanatát mutatja be.
ahhoz, hogy sikerrel járjak, időben kell elkezdenem a rajzot, így előbb szoktam odaérkezni és az esküvőszervező és ceremóniamester segítségével megkomponálom a képet, és elkezdem felvázolni, megrajzolni, a házasulandó pár és a násznép tagjainak kihagyásával. Amikor elérkezik a nagy pillanat, a ceremónia legszebb része, már készen van a képem megrajzolt vázlata, amit a házaspárral és az örömszülőkkel szoktam kiegészíteni, kérés szerint. Természetesen volt már olyan, hogy egészen máshova álltak az ünnepeltek, így újra kellett komponálnom a képet.
Ha a házassági ceremónia pillanatár rajzolom, majd festem le, ott maradok a násznéppel, elvonulva egy előkészített helyre, és aznap este befejezem a képet. A gyakorlat azt mutatja, hogy éjfélre készülök el, és a menyasszony tánc előtt, vagy után kapja meg a pár, az elkészült képet.
El sem tudjátok képzelni azt a sok sok örömöt és meglepetést, hogy a pár órája üres papírlappal besétáló művész, az est fénypontjánál egy gyönyörűen megfestett és bekeretezett művészi alkotást ad át a párnak. Ezért a boldog pillanatért éri meg ez a kimondottan nagy koncentrációt igénylő alkotás elkészítése, és a tudatért, hogy mindig erre a csodás napra emlékezzenek majd közös életük folyamán, amikor a festményemre néznek.
Szeretettel várom megkereséseiteket.

#eventsketch #livesketch #weddingsketch #esküvő #esküvőirajzolás #rendezvényrajz #esküvőirajz