Balatoni nyár - művészet a magyar tenger partján.

Ha nyár, akkor Balaton!

Főleg idén 2020-ban a járvány ideje alatt, amikor csaknem mindenki lemondta külföldi nyaralását és itthon próbál kikapcsolódni. A Balatoni nyár nekem is fontos lett az elmúlt évtizedben, mert nagymamám itt élt Almádiban. Minden látogatásomkor szertartásosan üdvözölöltem és üdvözlöm a Balatont Akarattyán a löszfal tetejéről ahol a végtelen víz látszik és utána kizárólag a vízparti úton megyek el Almádiig. Nagymamám Miskolcról költözött ide vissza a már gyermekkorában is imádott Balatonjához ahol leélhette életének végét.
Az alkotás nála is létszükséglet volt, remek kézügyességgel bírt (103 éves korában még karkötőt font nekem), egyik testvére pedig fantasztikus rajztehetség volt. Így csak kérdés volt, hogy mikor kezdem el rajzolni a Balatont.
Balatoni nyar blog kep alap V02jpg

Almádiban minden látogatásomkor lemegyek sétálni a vízpartra.
Imádom a víz ezer arcát, hogy sosem tudok két egyforma képet készíteni egy helyről.
Megnyugtat, kikapcsol, elvarázsol. Ez nekem a Balaton. 4 éve itt készítettem az első rajzokat a magyar tengerről.
Balatoni nyar blog kep alap B 03jpg

A városban találtam egy cuki kis kávézót, ahol rögtön megbarátkoztam a családdal aki működtette, és amíg az ő tulajdonukban volt a hely, azt több rajzom díszítette. A hely varázsa munkát is hozott számomra egy közeli vendégház dekorálásánál amikor a tulajdonosok lejöttek kávézni és meglátták mit rajzolok ott.
Balatoni nyar blog kep alap B 01jpg

A szomszédos Felsőörsön lakik Szabolcs barátom családjával. Minden évben megszállunk náluk. Ő hívott és hív minden évben, és ajánlja a környéket, hogy költözzünk ide. Megértem.
Ő mutatta be a Balatonfelvidéket és a környék szépségeit. Nélkülük sem telhet el egy balatoni nyár sem és végtelenül hálás vagyok mindenért amibe itt beavatott.

Aztán 2017-ben egy gyökeres változás történt. Felkértek Balatonfüreden egy 10 képből álló sorozat megalkotására, a város legszebb pontjairól és történelmi emlékeiről, valamint az Anna bálról. Azon a nyáron a Vaszary villa lett a központ, és átélhettem a Balaton kultúrális fővárosának minden rezdülését, amiket a képeimbe is átadhattam. A Vaszary villa több nézete, a Jókay emlékház, a Vitorlázeum mellett a Kisfaludy gőzöst örökíthettem meg és még az Anna bálon is élőben rajzolhattam. Így megismerhettem a balatoni nyár új oldalát is. Részletesebben itt olvashattok róla KLIKK.
Balatoni nyar blog kep alap B 04jpg

2019-2020 nyara pedig már egyértelműen a Balatonhoz köthető, hiszen kedvesem vitorlázik gyerekkora óta, így rengeteg időt töltünk a magyar tengerben és tengeren is. Neki köszönhetem, hogy megismerhettem a balatoni vitorlázást és közvetlen közelről nézhettem és rajzolhattam a versenyeit, így többek közt a Kékszalag rajtját mindkét évben. Balatoni nyar blog kep alap B 07jpg
A vízről nézve egészen más perspektívák nyíltak meg a gyönyörű tájat szemlélve.

Tudatosan rajzolom és festem azóta is a Balaton legszebb helyeit, Balatonföldvár, Tihany, Balatonfüred, Sajkodi öböl, Akali, Szigliget, Szentgyörgyhegy, Káli medence, mind-mind papírra kerültek már.

Ezen felül külön öröm, hogy akvarellfestő workshoppokat is rendezhettem Tihanyban és Balatonfüreden. Igazi tartalmas kikapcsolódás volt minden résztvevőnek. Ha szeretne ön is tanulni tőlem, itt találhat több információt (KLIKK) művészi workshopjaimról Budapesten, Szentendrén és természetesen a Balatonnál
Balatoni nyar blog kep alap B 06jpg

A "Balatoni nyár" így teljes értékűvé vált és művészeti kollekció is lett belőle ami folyamatosan bővül, és az elkészült darabok már megtalálhatóak WEBSHOPPOMBAN, jelenleg művészi nyomatok, füzetek, és könyvjelzők formájában.
Balatoni nyar blog kep alap B05jpg
Téma van bőven, így ez a kollekcióm is nő még, ahogy majd megismerem a csodákat a Balatonnál. Egyet elárulhatok, a klasszikus balatoni hajók is sorra kerülnek hamarosan.
Ősszel ismét lemegyek a nagy tóhoz és az ezer színű októbert fogom lefesteni.
Nagyon várom, mint ahogy a 2021-es balatoni nyarat is.

Ha van kedvenc helye vagy saját hajója, vitorlása a balatoni nyárban, kérésére örömmel lefestem, lerajzolom. Keressen bizalommal.