Vörösmarty Téri Tavaszi Vásár 2018

Amióta eszem tudom, emlékszem, hogy a Vörösmarty téren volt karácsonyi vásár, minden télen kimentünk megnézni. A Tavaszi vásárról csak pár éve tudok. Azt viszont tudtam, hogy ez egy nemzetközi szintű vásár, ahová már csak bekerülni is nagy megtiszteltetés.

Idén februárban (2018) egy nem mindennapos álmom vált valóra: Bekerültem a Vörösmarty Téri Tavaszi Vásárra, mint kiállító.
Nagyon örültem ennek, de hamarosan be kellett látnom, hogy ez minden eddigi tervemet felülmúlta. Természetesen nem csüggedtem, hanem belevettem magam a készülődésbe és sikerült mindent elrendeznem időre. Hála Istennek, a szervezők professzionalitása, és sok ismerős nagyvásárokban tapasztalt kiállító barát által, rengeteg segítséget is kaptam.
Köszönöm utólag is!

Hiszek abban, ha jó célt szolgál amit csinálunk és szívbeli meggyőződéssel tesszük azt akkor biztos a siker. Én a vásár előtt és ideje alatt csak erre összpontosítottam és ennek meg is lett a pozitív következménye.
 
Az egy dolog, amikor alkotsz, de amikor azt tálalnod kell, és kínálnod az egy újabb tudomány.
A legjobb a visszaigazolás, amikor megállnak a pultod előtt és mosolyra fakasztja őket amit látnak.
IMG_3011jpg
30 napig kint állni a szabadban, és napi minimum 10 órát helytállni nem semmi kihívás.
Nem volt problémám az alvással. :-) Bevallom, azt hittem fogok tudni még mellette is foglalkozni egyéb munkáimmal, de tévedtem. Sajnos ennek következményeit megtapasztalták páran, akiktől ez úton is elnézésüket is kérem. Tanultam belőle, és legközelebb nem táplálok senkiben hamis ábrándokat arról, hogy a vásár mellett bármire lenne időm.

A szállítás, árufeltöltés, az újabb rendelések, a csomagolóanyagok és minden kiegészítő megszerzése maximálisan lefoglalt a maradék időben. Kikalkulálni, hogy mennyi hűtőmágnes fogy, hogy milyen füzetek mennyire gyorsan fogynak, hogy lesz e hétvégére, notesz, vagy memóriajáték; szinte lehetetlennek tűnt.
Öröm volt kicsinosítani a házunkat, és nap mint nap táplálni ezt a szépséget, ami megragadta annyi ember figyelmét. Természetesen a látogatók száma is változó volt, így az üresebb időkben rajzoltam, ami nagyon jól szemléltette és alátámasztotta, hogy mindaz amit készítek, valódi , kézműves termék.
IMG_E3132jpg


A visszajelzés nagyon fontos a mi munkánkban is. Az emberek arcáról le lehet olvasni, mi az ami örömöt okoz és mi az amit nem. Szeretek velük beszélgetni, pár szóban megemlíteni hogy készült egy egy kép, és belőle a füzet, a játék. Aztán vannak a nyitott lelkek, akiknek rajzolni is szoktam. Az a csodálatos, hogy mindegyikükkel tartom azóta is a kapcsolatot.arcok a vasarboljpg

És az öröm ahogy meglátják az arcot... az mindent megér. Ez az igazi visszajelzés, ami szívből jön, egy szívből adott dologra.


A másik nagyon fontos dolog a személyes visszajelzésben, hogy segít fejlődni. Rengeteg inspirációt és ötletet kaptam mindazoktól akik megfordultak nálam, és pár szóban véleményezték a látottakat.
Fontosnak tartom, hogy az objektív külső szemlélő is elmondja a véleményét. Van hogy pont ő gondolja tovább a nálam látottakat és inspirál arra, hogy merre folytassam.

Egy dolgot már így is látok: Az emberek szeretik a portékáimat, és én is szeretem nekik vásárban árulni ezeket. Az hogy itt lehettem egy csodálatos és megtisztelő ajándék volt, és remélem karácsonykor újra találkozhatunk itt, hogy megmutathassam milyen új kreált csodákkal ünneplem én a karácsonyt és Budapestet.

IMG_E1323jpg
Közben kiderült, hogy elfogadták a pályázatom a 2018as Karácsonyi vásárra is, így hamarosan újra látjuk egymást a Vörösmarty téren!

Szoboszlay Andras_Adventi Vasar_2018_portfolio14jpg