Otthon vagy műterem - Egy korszak vége lenne?

Hat éve amikor beköltöztem Budapest belvárosába, már tudtam, hogy igazi műteremlakást fogok berendezni akkori albérletemben. A Dob utca körúton kívüli része, igazi pesti, belvárosi hangulatú körfolyosós házban, Budapest egyik legszebb szecessziós stílusban épült iskolája mellett.
Kellett pár év, hogy a falakra kellő mennyiségű kép kerülhessen, de sikerült. Pár éve pedig, megnyitottam a közönség előtt, hogy aki szeretne feljöhessen megnézni képeimet. Örömmel konstatáltam, hogy az sokakat érdekli ez a művészi miliő, hogy megnézzék ahol alkotok és élek, és elmerüljenek a falakat beborító képek összhatásában.
Ezek mellett ez a nyitottság remekül jött, hogy a Vörösmarty téri karácsonyi, vagy egyéb vásárok látogatói hétköznapokon is megtaláljanak, ha szeretnének egy képet, vagy a képeimből készült ajándéktárgyat emléknek a világ legszebb fővárosáról Budapestről.
IMG_3691jpg
( a fenti kép a Dob utcai műterem lakásban készült)
Egyre több látogató járt nálam, a világ minden részéről, amikor ráébredtem, hogy kinőttem a galériámat. Így idén februárban kerestem és találtam egy nagyobb, rendezettebb, szebb lakást, hatalmas belmagassággal és óriási északkeleti ablakokkal. Igazi műteremlakást egy gyönyörű polgári szecessziós ház legfelső emeletén.
Március közepe lett, mikorra sikerült mindent átpakolni és ezzel életem 6 éves Dob utcai szakaszát lezárni és továbblépni. A lakás tele lett kibontatlan dobozokkal és képekkel, sketchbookokkal, vázlatfüzetekkel és épp kipakoltam volna egy rövid pihenő után, amikor 2 nap múlva elrendelték a korlátozásokat a koronavírus járvány miatt.

Ekkor döntöttünk úgy kedvesemmel, hogy erre a bizonytalan időszakra inkább kiköltözöm hozzá Leányfalura. Nekünk a karantén csodálatosan sikerült, amiről itt hallhattok interjúkat. http://szoboszlayandras.com/media-megjelenesek
Az elmúlt hónapokban csak párszor voltam a lakásban, és nagyon vártam, hogy beinduljon az élet újra. Ennek keretében szervezkedtünk Vicsápi Éva séta- és idegenvezetővel, aki 2020. június 20-ra tervezett szecessziós sétát, melynek az én műtermem lett a záróállomása.
Nagyon vártam ezt az alkalmat, mert 3 hónap elzártság után ez egy erős nyitás volt, és végre feldíszítettem a lakás falait képeimmel és a dobozok is a helyükre kerültek. A lakás egy grafikus tulajdonában van, így része volt egy óriási dönthető rajzasztal is, ami remekül illett a művészi miliőbe és pár képem díszíthette azt.
IMG_6411jpg
A falak mellett a dohányzóasztalra kipakoltam a képeimből designolt iparművész termékeimet is, a dedikált nyomatokat, a különböző méretű a Budapest collection névre keresztelt sorozat borítójú jegyzetfüzeteket, note és sketchbookokat, akvarell blockot, spirálfüzeteket, képeslapokat, hűtőmágneseket, könyvjelzőket, hogy aki egy emléket szeretne tőlem, meg tudja vásárolni.
http://szoboszlayandras.com/store
latvanyterv-termek valogatasjpg
5 órakor meg is jelent a lelkes csoport, akik a nagyszerűen sikerült szecessziós séta után fitten, többségében gyalog jöttek fel a 4. szintre. Furcsán jóleső érzés volt embereket fogadni műtermemben. Egy gyors bemutatás után, Éva átadta nekem a szót, és mint házigazda bevezettem őket a nappaliba, ahol mindenki helyet foglalt, én pedig elkezdtem mesélni.

Érdekes érzések kerítettek hatalmukba, amikor visszatekintettem az elmúlt 6 év Budapest belvárosi munkásságomra. A korai figuratív élethelyzeteket bemutató képeimmel kezdtem a művészeti kalandozásomat, amikről fekete fehér, vagy monochrome ceruzarajzok készültek 2012-2014 között.
latvanyterv-BOLONDOS BUDAPESTjpg
Aztán elmeséltem, hogyan lettem a budapesti kávézók törzsvendége, miért örökítettem meg a különböző belvárosi szórakozóhelyek hangulatát, és miért tértem át Budapest szépségének megmutatására. Beszéltem a kudarcról is, és a gondviselés kegyelméről ami rögtön megmutatja mindig, hogyha értékes jó dolgot képviselsz.
Erről a történetről bővebben itt olvashatsz:
http://szoboszlayandras.com/blog/nincsenek-v%C3%A9letlenek

latvanyterv latogatok szecsesszipos turajpg
Elmondtam, hogyan kezdtem hozzá a festményeim felhasználásával tervezett saját BUDAPESTI témájú ajándék márkám építéséhez és hogyan nőttem ki magam a Gozsdu asztalából a Vörösmarty téri, majd az Advent a Bazilikánál karácsonyi vásárokig.
szoboszlayandras.com/blog/Vörösmarty téri karácsonyi vásár 2018

szoboszlayandras.com/blog/a karácsonyi vásárok 2019

Bemutattam a minőségi fejlődést a kézműves ajándéktárgyaimban, a témákban, helyszínekben és lehetőségkben azzal, hogy az lett a hivatásom, amivel mindig is szerettem volna foglalkozni.

Így került szó a Kávéházi kalandozások kiállítási anyagra, ahol Budapest és Bécs tradícionális és kreatív kávézóit rajzoltam. A helyszíneket és a felszolgált finomságokat.

Meséltem az online oktatásaimról, és a nyári workshoppokról is amikre lehet jelentkezni, és több információt is olvashatsz itt:
https://www.facebook.com/groups/onlinerajztanitasesworksoppok/

És eljutottunk a jövőképig is, amiben elmondtam micsoda különleges helyzetben vannak, mert a járvány és a gazdasági válság következtében a turizmus megszűnése teljesen más fontos dolgok felé fordították az életemet, emelett ellehetetlenített és értelmetlenné tette, hogy fenntartsak egy albérletet Budapesten, amíg ez a helyzet tart. Természetesen a Budapesthez köthető alkotó munkám továbbra is folytatom.

A csoport látogatása remekül sikerült, és érezhetően elégedetten távoztak. Örültem, hogy megajándékozhattuk egymást ezzel az alkalommal. Megtisztelő volt a figyelmük és érdeklődésük.

Ezúton értesítelek Téged, kedves olvasó, hogy mielőtt ideiglenesen kivonulok Budapestről még pár hétig nyitva van belvárosi lakásgalériám, ami egyben bemutatóhelyem, és ahol a falakat borító képek között nézheted és helyben kedvezményesen meg is vásárolhatod Budapest Collection kreatív design ajándék termékeim darabjait.

Kérlek egyeztessünk mielőtt jönnél: +36309149406

Szeretettel várlak.

És nem kell megijedni az alkotó munka folytatódik tovább, amiről örömmel értesítelek itt és különböző médiacsatornáimon. A webshop, az online tanfolyamok és termékek továbbra is műkődnek és azonnal elérhetőek!


csoportkep latogatas 20200620jpglatogato 20200620jpg