28 napos rajz kihívás - Gyere tarts velem, fejleszd magad és érd el amire vágysz az alkotásban.

Kezdődik március és az én idei második rajz kihívásom.
Februárban végig rajzoltam minden napot, és remek fejlődési lehetőség volt.


Gyere tarts velem és rajzolj minden nap 30 percet!
Meglátod, micsoda fejlődést fogsz elérni a hónap végére a rajzaidban.

2015 tavaszán kezdtem el első rajzkihívásomat amikor májusban mindnen nap kerestem egy témát a város életében, amit lerajzoltam .
Az összegyűlt anyagból kiállítás is lett, valamint megalapozta rajzos életemet úgy, hogy az ihlet és a lelkesedés azóta sem fogyott el.

De ahhoz, hogy ide eljussak, muszáj volt rávennem magam, hogy minden nap foglalkozzak egy-egy témával, és rajzoljak.

A tavalyi visszahúzódó 2020-as év után szeretném, ha ti is felpörögnétek velem és megéreznétek, milyen dolog előre lépni a rajzolásban.

A legrövidebb hónapra hirdetem ezt a kihívást ami annyit jelent, hogy minden nap foglalkozz 30 percet a rajzolással. Hogy ezt az ötletedet kordában tartsd, fejlesztettem ki a kihívás rajzfüzetet.28  napos rajz kihivasjpg

32 oldalpárból álló rajzfüzetben szépen nyomon követhetetd, honnan indulsz és hová tartassz.
IMG_9028jpgIMG_9029jpgA belivek oldalpárjain lehetőséged van jegyzetelni, kifejteni a témát gondolati síkon is.
Van hely vázlatnak is, és természetesen a végső rajznak, festménynek is.
A 250 gos merített papír kitünő minőség, rajzolásra és festésre is.
belivek 28 napos rajz kihivasjpg


A kézműves rajz füzet ára 15000 ft.
Bővebben a Webshopban


IMG_1656jpg

Szeretnél valami különlegeset hozzá?

B. ajánlat
Az A ajánlat és 3 db ceruzát (HB, 2B, 4B), egy radírt és 2 db csőtollat (0.1 és 0.3as)
is küldök a csomagban
összesen 19500 ft


C. ajánlat
Miután kézhez kapod a B ajánlat szettjét, és elkezdesz rajzolni 2x30 perces online Zoom konzultációban van lehetőséged megmutatnod és  átbeszélnünk a rajzaidat  a hatékonyabb előrehaladásért.
összesen 35000 ft



Merciusi rajz kihivas fejlecjpg